Nagy dolog a háború

 

 

2016. március 3-án, 11 órától Dr. Csiszár Mirella tartott előadást Színház a Fronton, a fogságban és a hátországban, 1914-1920 címmel a Katona József Könyvtár  szervezésében  7-8. osztályos tanulóknak.

Az előadásból megtudhattuk, milyen hatással volt a színházi életre az I. világháború kitörése. Illetve hogyan szervezték meg a fronton szolgáló katonák szórakoztatását az utazó Frontszínházzal. Milyen körülmények között utaztak, mutatták be előadásaikat, hogyan dolgoztak át egy-egy művet a körülményekhez igazítva.

Szó esett a hadifogoly táborokban a foglyokból szerveződött alkalmi színi társulatokról is. Akik hasonló módon működtek, mint a rendes színházak. Színházi épületeket építettek, színházi függönyöket festettek, díszleteket gyártottak. Ezekben a táborokban a háború befejezése után, még 1920-as évek elején is voltak előadások.

 

 

Anyanyelvi társasjéták

2016. február 8-án és 9-én a 3-4-5. osztályosok egy anyanyelvi játékon vettek részt a könyvtárban. Az óriás társasjáték jelzett mezőin különböző nyelvi feladványokat kellett a gyerekeknek megoldaniuk. A jó megoldások arányában tudtak előre haladni. Volt anagramma játék, szóbeültetés, szótagkezdő hangok cseréje. De előkerültek különböző szólások és közmondások, valamint egyszerűbb szövegalkotási feladatok is voltak. A legügyesebb csapatok a végén ajándékot kaptak. 

 

Farsangi kézműves

2016 január 29-én a könyvtárban farsangi álarcok készítésére került sor. A lányok körében nagy népszerűségnek örvendtek a csillámporral díszített álarcok, de sokan készítettek bohóc sapkát is. Készült egy fali dekoráció is, melyen egy bohóc fej kapott színes frizurát. Sok kisgyerek jött el, de ügyes kezű szülők is részt vettek a programon.

Újra Baba-mama klub

A téli szünet után, a január második felében jelentkező jó idő kedvezett a Baba-mama klubba látogató kismamáknak is. Második összejövetelünkre sokan eljöttek. Míg a babák egymással és a játékokkal ismerkedtek, az anyukák tudtak egy jót beszélgetni. A különböző korú gyerekek jól elfértek egymás mellett, és mindenki talált kedvére való mesekönyvet is a könyvtár polcairól.

 

Előadás a klímaváltozásról

Január 26-án az Europe Direct Bács-Kiskun Megyei Európai Információs Pont szervezésében, a 8. osztályosok rendhagyó EU-órán vettek részt a könyvtárban. Az előadás címe: A klímaváltozás és mit tehetünk ellene a közvetlen környezetünkben

Lendvai Mária, a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóságának szakértője előadásában beszélt a Földet fenyegető változásokról, amik az elkövetkező években bekövetkeznek, ha nem figyelünk oda tudatosan a környezet szennyeződése miatt kialakuló negatív hatások megelőzősére. Az előadás végén a gyerekeknek kellett egy-egy termék kapcsán megfogalmazni, hogy arról milyen környezetbarát mondat jut eszükbe.

 

 

szv szv jop jop
top top top top top top top
mfp