Vendégünk volt Sohonyai Edit írónő
Június 14-én délután Sohonyai Edit írón járt a könyvtárban, aki első könyvét 18 és fél évesen írta. Azóta több, mint regénye jelent meg, melyekben újabb és újabb történetek segítségével kísérli meg ábrázolni a kamaszkor szépségeit és problémáit. Író-olvasó találkozóin humorral fűszerezve ad tanácsokat a kamaszoknak az őket foglalkoztató problémákkal kapcsolatban. Ez így történt nálunk is. Jó hangulatban adott tanácsot a rájuk váró nehézségekről a párválasztással kapcsolatban, illetve megosztott velük néhány titkot a fiúknak a lányok, a lányoknak pedig a fiúk viselkedéséről.
> >
Baba-mama kör
Baba-mama kör volt a könyvtárban június 10-én, melynek meghívott vendége Szabóné Rita IBCLC, védőnő, okleveles táplálkozástudományi szakember volt. A védőnő beszélt szoptatásról, hozzátáplálásról,, a megfelelő gyermekcipőről, a baba fejlődéséről és egyéb babaápolással kapcsolatban felmerülő kérdésről. Az anyukák mellett a babák is jól érezték magukat a könyvtári környezetben, gyorsan birtokba vették az egész teret.
> >
Táltospróba siker
Évek óta sikeresen vettünk részt a A Katona József Megyei Könyvtár által szervezett Táltospróba nevű 3 fordulós levelezős játékon. Ez a vetélkedő 2-3-4. osztályos, 4 fős csapatok számára kerül megrendezésre, melynek keretében fordulónként 3 mesét kell a gyerekeknek elolvasniuk, és a mesékhez kapcsolódó feladatokat időben visszaküldeniük. Ebben a tanévben egy csapat indult Szentkirályról, akik a könyvtáros segítségével végül 71 csapatból a 9. helyen végeztek. A Mosolygós almák csapat tagjai Hunyadi Réka, Trencsényi Noémi, Gulyás Bíborka és Dobi János. Gratulálunk a szép eredményhez!
Egy másik levelezős játékban, a Barátunk a természetben, egy 5 osztályos csapatnak szintén szép eredményt sikerült elérnünk az előzetes fordulókban. De sajnos a csapat a szóbeli döntőre már nem akart elmenni, így a végső megmérettetésben már nem vettek részt.(Csapattagok: Gyenes Barbara, Kis Virág, Varga Nelli, Bimbó Imre, Németh Sándor)
> >
"Szeretek olvasni!"
A Szentkirályi Könyvtár, Információs és Közösségi Hely olvasó versenyt hírdet „Szeretek olvasni!” címmel 4 korosztály számára.
Az olvasásnépszerűsítő játékban korosztályonként 10-12 könyv vesz részt, melyekhez rövid feladatsor is tartozik. Ezek beadásával lehet igazolni a könyv elolvasását.
A verseny kategóriái korcsoportok szerint:
- osztályosok
- 2-3. osztályosok
- 4-5. osztályosok
- 6-7-8. osztályosok
A verseny ideje június 1-től szeptember 30-ig tart.
Versenyre jelentkezni az adott időszakban folyamatosan lehet. Nem kell minden könyvet elolvasni, akár 2-3 könyvvel is lehet indulni. A feladatot a könyv kölcsönzésekor a könyvtárban lehet átvenni, mely megoldására 2-3 hét áll rendelkezésre.
Díjazás: A verseny valamennyi résztvevője oklevélben részesül. Korcsoportonként a 6 legtöbb könyvet olvasó gyerek tárgyjutalmat kap, míg az első három helyezett rész vehet egy közös kiránduláson Ópusztaszerre.
Egy pöttyös délelőtt
A Maci csoportba járnak a legfiatalabb óvodások. Ők ebben a tanévben második alkalommal látogattak el a könyvtárba. Volt közöttük, aki már otthonosan mozgott itt, mivel korábban anyukájával már több alkalommal is járt nálam a baba-mama klub keretében. De voltak olyanok is, akik kicsit meg voltak szeppenve az új környezettől, de mindenki nagyon ügyesen végig hallgatta Maros Krisztina Egy pöttyös nap című történetét a Papírszínház-sorozatból. A foglalkozás végén ők maguk is készítettek egy pöttyös képet, amit mindenki megmutathat a szüleinek a könyvtárban.
> >