Ádám Ferenc Szentkirály évszázadai című könyve alapján

 

 

Kezdetek

Szentkirály nevével 1354-ben találkozunk először, egy Nagy Lajos király által kiállított oklevélben. A régészeti leletekből viszont következtethetünk arra, hogy eleink már az Árpád-korban is laktak a község területén. A falu ősi nevét Szent István királyunk után kapta. A középkori Szentkirálynak, a mai református templom helyén állott az első istenháza. E faluba telepedtek le később a kunok, a Nagy Lajos királytól kapott üresen álló területre.

Dr. Pálóczi Horváth András a település területén 1965-ben, és 1974-ben végzett ásatásokat. Ezek során egy kb. 5500 évvel ezelőtti, rézkori település nyomait tárta fel. A régész bizonyítékokat talált arra is, hogy ez a terület már a bronzkorban is lakott volt. Kora bronzkori település nyomait figyelte meg több helyen is. További ásatásainak köszönhetően nyomára bukkant egy szarmata sírnak, és a sír körül egy kiterjedt szarmata árokrendszernek, valamint e néptől származó számtalan tárgyi emléknek Szentkirály több területén is. A hunok és különböző germán törzsek régészeti anyaga nem került elő, de két késő avar kori sír leletei igen. Szabó Kálmán, a kecskeméti múzeum alapító régésze, 1933-ban egy honfoglalás kori leányka sírját tárta fel.

Az Árpád-korban 5 falu is lehetett ezen a királyi birtokon, ezek közül háromnak temploma is volt. Az 1060-70-es évekig használt temető helyére később település épült, mely elég nagy kiterjedésű volt. Az itt épült templom legkorábbi alapfalai a mai református templom alatt találhatók. Az épület a tatárjárás idején vagy utána elpusztult, jó száz évig a faluban is megszűnt az élet.

Kun ősök

Majd a kunok telepedtek le ezen a területen, melyet ásatások is igazolnak. Az ide települő kunok nomadizáló, pogány szokásait tartó népcsoport volt. Nagy Lajos király azzal a feltétellel engedélyezte letelepülésüket az üresen álló királyi birtokon, ha ott a keresztény hit és erkölcs szerint élnek. A régészeti kutatások bizonyítják, a régi Árpád-kori falu templomának környékét foglalták el. A romos épületet a XIV. század végén újjáépítették, mellette álltak az első „földhöz rögzített házak”, és a temető. De a letelepedők valószínűleg csak időlegesen, téli lakóhelyként használták őket, erre utal 1490-ben is a Szentkirály szállás név.

1438-ból származó oklevélben Bozványi István főispán birtokai között sorolják fel Szentkirályt. Az 1488. május 22.-ei jelentésben pedig az áll, hogy a több községet felölelő határjárásban Szentkirályról László és János kunok voltak jelen, akik valószínűleg az ide letelepedő kunok utódai voltak, mivel birtokukban volt a Nagy Lajos királytól, 1356-ban kiállított adománylevél, melyet II. Ulászló 1493. január 27-én újra hitelesen átírt és megerősített nekik. Az itt élő nemeseknek a környezeti, és gazdasági adottságokból adódóan sikerült településüket fejleszteni, és saját pozíciójukat növelni. Ennek eredményeként 1493-ban II. Ulászló pallosjogot adományozott nekik.

Török idők

A hazafelé tartó törökök 1526-os átvonulása során rászabadultak a Duna-Tisza közére, és nagyszabású rombolást vittek végbe. De feltételezhető, hogy Szentkirály falu és lakossága könnyebben vészelte át az oszmán hadak vonulását, mivel elmenekülhettek előlük a Tiszán túlra.

1541 után Szentkirály kun földesurai nevével nem találkozunk, de a falu nem néptelenedett el teljesen. Birtokjogát a kecskeméti Palicskó család szerezte meg, majd a gazdag kecskeméti kereskedő Szegedi Márton. 1583-ban és ’86-ban is a település báránydézsmáját Sukán Pál vette bérbe, árendálta meg. 1588. január 13-án pedig I. Rudolf király által kiadott oklevélben a szentkirályi birtokrészt is Kubinyi László kamarai tanácsnoknak adományozta.

1626-ban és 1627-ben már Szegedi Gáspár és Borus Demeter nevén találjuk a területet. A településnek természetesen török tulajdonosa is volt, tehát kettős adóztatástól szenvedett. Fél évszázad alatt több török nagyúr is birtokosa volt ennek a területnek, mely a környező települések közül ekkor a legnagyobb volt, a lélekszámot tekintve. Szentkirály népessége 1546-ban 230-240 fő, míg 1590-ben már 400 körül lehetett. A lakosság ilyen nagymértékű növekedését elsősorban a gazdasági okokkal magyarázhatjuk. Kecskemét az ország legnagyobb állat exportáló települései közé tartozott, a nagykereskedők pedig Szentkirályról is vásárolták az állatállományt. Az adófajtákból következtetni lehet arra mivel is foglalkoztak a török időkben elődeink. Így fizettek adót juhok, búza, árpa, köles, rozs, zab, sertés, méhkas, len, bab, lencse, szarvasmarha után is. De négy félévig működött malomkerék is a településen, sőt vágóhídi illetékkel is tartoztak a töröknek.

Az 1594-től 1599-ig a török segéderőként hazánkban tartozó tatár hadak elnéptelenítették szinte az egész Duna-Tisza közét. Szentkirály is az 1630-as évekre teljesen elnéptelenedett. Egyes feltételezések szerint a mai Győrfi dűlőbe költöztek, de a régi temetőt továbbra is használták; illetve aki tehette az már a XVII. században Kecskemétre költözött. De az iratokból egyértelműen kiderül, hogy a település fokozatosan elszegényedett, és elnéptelenedett.

A temető napjainkban, háttérben a református templommal

1683-ban a török erők megindultak Bécs ellen, és többek között Szentkirálytól is élelmet, szekeret, szénát, pénzt, fát követeltek a sikeres ostromhoz. 1686-ban viszont már az osztrák császár zsoldosai hajtották el a környék összes lábasjószágát. Ezt követően 1692-ben végleg beköltözött mindenki Kecskemétre.

Puszták benépesülése

Az 1700-as évektől a pusztákat a városi lakosok között dézsma és egyéb szolgáltatások fejében a városi tanács osztotta ki. Szentkirály fele-fele részben a Vay és az Ottlik családok birtokában volt. A mai Alsószentkirálynak nevezett rész hosszú évekig a Vay család, és azok leszármazottai kezébe tartozott. Felsőszentkirály pedig az Ottlik családé volt, melynek egynegyede átkerült a Bónis család tulajdonába a század közepén. A leírásokból pontosan lehet tudni mely család mekkora területtel rendelkezett, és azon mivel foglalkoztak, illetve a bérlők mennyi pénzt fizettek a bérleményért a városnak. Szentkirályt elsősorban szántóföldnek adták ki, ezzel biztosítva Kecskemétnek a kenyeret. 1857-ben viszont, úgy dönt a város, hogy 20-50 holdas részekben eladja a földjét. Az 1800-as évektől az erdőket is szántóföld létesítésére adták ki, mely haszonbérletek egészen az 1945-ös földosztásig megmaradtak.

A puszta benépesülése hosszabb folyamat volt. II. József 1785-ös összeírása 111 római katolikus hiten lévő szentkirályi lakost említ, míg 1845-ben már 494 személy élt itt állandóan. Az 1850-51-e népszámlálás pontos adatai szerint Szentkirályon 349 háztartásban 804 férfi, és 762 nő élt.  Ebből 1332 római katolikus, és 221 református. Kecskemét pusztái között kiemelkedően magas ez a lélekszám. 1881-ben már 451 házban 2043 személy, míg 1891-ben 503 házban 3095 személy élt. A lélekszám növekedése elsősorban a betelepüléssel magyarázható, de később már a magas természetes szaporulat is növelte a lakosságszámot. Szentkirályon nem volt ritkaság a nagycsalád, 4-6, de akár több gyermekkel is. 1930-ban így már 3417, míg 1940-ben már 3850 volt a pusztaiak száma. Máig ez volt a legmagasabb lélekszám Szentkirályon.

Térképrészlet 1909-ből

A pusztai emberek számára a közösséghez tartozás hiánya jelentette a legnagyobb gondot. A pusztai iskolák építése után kissé javult a helyzet. Ezután vasárnaponként itt jöttek össze, és általában a tanító vezette az istentiszteleteket egészen 1870-es évekig, amikor is a város átvette az egyházaktól az iskolák fenntartását. Ekkor alakultak meg a Mária és a Jézus Szíve Társulatok, ahol a nép választotta elöljárók előénekesek, és előimádkozók is voltak.

Templom épül

1897 tavaszán hosszas előkészítő munka után egy bizottság kezdte járni a pusztát, minden családhoz bekopogtak és pénzt, vagy fuvaradományt kértek a leendő katolikus templom építéséhez. Készpénzben 1000 Ft adomány gyűlt össze csak, és a fuvarfelajánlások egy része is komolytalannak tűnt. Így más megoldás után néztek. Végül egy alkalmas földterület megvételével, egy fogadott téglásmestert bíztak meg a téglák elkészítésével. Meg is találták a templom építésére legalkalmasabb helyet, és Zaboreczky Ferencz építőmestert megbízták a tervek elkészítésével, aki terveiben ötvözte a román és gótikus stílusjegyeket is. A templom építése 1901 júniusában kezdődött el, és az év őszén be is fejeződött, felszentelésre 1901. december 14-én került sor. Az új templom védőszentje Szent István lett.

Katolikus templom napjainkban

 

A reformátusok is elhatározták már 1899-ben, hogy templomot építenek. 1901-ben arról olvashattunk, hogy a középkori templom helyén Varga Adolf tervei alapján gótikus stílusban a megmaradt templomrészhez igazítva építik azt meg. 1901. július 7-én tették le az alapkövet Kerekes Ferencz városi főmérnök tervei alapján, és december 7-re már el is készült. A templomot 1902. június 2-án avatták fel.

Református templom napjainkban

Pusztai iskolák

A puszták népességének rohamos növekedése szükségessé tette a gyerekeik iskolába járásának megoldását is. 1855-ben Kecskemét város létrehoz egy bizottságot a pusztai iskolák ügyének rendezésére. Ezt követően a város 10 pusztai iskolát állít, melyeket a város tartott fent, de a felekezetek felügyelete alá helyezte. Az 1856/57-es tanévben két iskola kezdi meg a tanévet bérelt épületben Alsó-, és Felsőszentkirályon, elég mostoha körülmények között. A pusztákban minimális tanrend szerint, novembertől kora tavaszig folyt az oktatás.  1885-ben már az újonnan épített Vágó köri iskolában folyhatott a tanítás, 1894-ben pedig Alsószentkirályon épült új iskolaépület. Ezt követte a borbási, alsószékdülői és a felsőszékdülői iskola is, melyet későbbi tanítója után Retkes iskolának hívnak még ma is. A nagyszámú iskolás gyereknek köszönhetően ezek az iskolák is túlzsúfoltak voltak.

A XX. század elején Klebersberg Kuno kultuszminiszternek köszönhetően a 20-as években újabb tanyasi iskolák épültek. 1926-ban felépült a Jász úti, majd 1929-ben a Szolnoki úti II. számú iskola. Ezek nem csak az oktatást szolgálták, de ezek lettek a parasztember művelődési formáinak a központjai is. Bálakat, előadásokat szerveztek a termekben, itt jelentek meg az első rádióantennák, néha mozi is volt, és a kijáró orvosok is itt rendeltek. Vasárnaponként pedig tanyasi istentiszteleteket tartott a plébános és a tiszteletes úr.

Itt zajlott a leventeoktatás is, ahol a fiatal fiúk a fegyverhasználat és a katonáskodás alapjait tanulhatták meg. A tanítók írták meg a gazdák hivatalos leveleit, és szervezték meg a különböző megemlékezéseket, és ünnepségeket is. De aratás idején ők is ugyanúgy kivették részüket a munkából, mint a parasztemberek, és ezért nagy tisztelet övezte őket. Néhány név: Hegedűs József (1864-1890, Felsőszentkirály), Tóth Gerő, Minke Béla (Alsószentkirály), Kiss Ferencz; Koch Ferenc, Tóth Ilona (Jász úti iskola)

Az önállósodás útján

Szentkirály Kecskemét legnehezebben megközelíthető pusztái közé tartozott. Ezen javítandó a város még az I. világháború előtt megépítette a Kécskei és az Ugi út vonalán zúzott kőből a „Köves” utat, amit az útkaparók tartottak rendben kézi szerszámokkal. Erre az útra csak 1956-ban öntöttek bitument. Vasúti útvonal építésére több terv is született, de ez csak terv maradt. Valószínűleg a háború, és gazdasági válság miatt, de egyes pletykák szerint a gazdák ellenállása hiúsította meg a terveket.

A postát kezdetben a város által fizetett mezőőrök vitték ki a pusztára kedden és pénteken, lóháton, kocsival vagy biciklivel. De levél feladására csak Kecskeméten volt lehetőség. 1940-ben létesült postahivatal a településen, még ebben az évben jutott el a telefon is idáig. A negyvenes évek végén 12 előfizetőt vettek nyilvántartásba Szentkirályon.

A két világháború között a mezőőrök mellett csendőrök védték a puszta nyugalmát. Lakitelken volt a központjuk, és lóval, egy időben kerékpárral járőröztek. Volt idő, hogy hetente kétszer járőröztek, és időnként a „bizalmi” házaknál töltötték az éjszakát is. Tulajdon elleni bűncselekmény ritkán volt, de szinte mindet ki is nyomozták.

Rendszeres orvosi ellátás 1924-ben volt először Szentkirályon, pedig a csecsemő- és gyermekkorban bekövetkezett sok haláleset, és járványok miatt már korábban is szükség lett volna rá. Lakitelken kezdett rendelni az első pusztán lakó tisztiorvos, aki a húszas években heti kétszer rendelt a felsőszentkirályi iskolánál, 1932-től pedig heti egyszer az öt pusztai iskolában. Az első itteni orvos Dekov Iván volt, aki az alsószentkirályi iskolában lakott már a háború idején is. A szükséges ellátást két bábaasszony látta el.

A parasztember gyakorlatilag önellátó gazdaságot teremtett magának.  A néhány próbálkozó kereskedő kis szatócsboltjában, vegyeskereskedésében mindent meg lehetett találni. Ezek között meg kell említeni a Péli József féle boltot, Jónás-boltot, és a Gácsi-boltot. Szentkirály legrégebbi csárdaépülete már 1700-as évek végén is állt a nagykőrösi és Szolnoki út kereszteződésében. Az épület a város tulajdona volt, és úgy bérelte az üzemeltetője, földdel együtt. Bérlője után ezt hívták Tóth kocsmának is, megszűnése előtti utolsó bérlője pedig 1920 körül Csizmadia József volt.

A város korábbi felvetések után csak 1937-ben készítette el a tanyai közigazgatási kirendeltségekről szóló szabályrendeletét. Szentkirályon csak 1943-tól lehetett az egyes ügyeket helyben intézni, melynek vezetője dr. Kákonyi József volt. Itt lehetett a lakóhely változtatást bejelenteni, őstermelői igazolványokat kiállítani, vásározáshoz passzusokat kérni. Kákonyi volt az, akihez bármilyen ügyes-bajos dolgában bátran fordulhatott az egyszerű ember.

A történelem viharaiban

Az egyes szentkirályi családok ősei valószínűleg részt vettek a Rákóczi-szabadságharcban, és a 48-as honvédseregekben is. Ha nem is mindig a konkrét harcban, de adójukkal mindenképp támogatták a haza védelmét. 1848-ban a vármegye által felajánlott támogatásból, 355 ezer pengőforint Szentkirályról származott.

Az I. világháborúban szinte minden szentkirályi családból részt vettek katonák. Nem csak a dolgos kéz hiányzott így, hanem számos megszorító intézkedés is sújtotta az itthon maradókat. Kényszervásárlások, rekvirálások nehezítették a megélhetést. A harcokban 81-en estek el a településről, akik neve felkerült a templom előtti Hősi emlékmű tábláira.

1919. május 23-án délután vadászpuskákkal, botokkal, ásókkal, villákkal felfegyverzett szentkirályiak gyülekeztek és indultak meg Kecskemét felé, hogy átvegyék a hatalmat. A helyi vörösök azonban valahogy tudomást szereztek a szervezkedésről, és gépkocsin géppuskásokat küldtek a harci lázban égő csapat ellen. A Kécskei úti elágazás után találkoztak az ellenforradalmárokkal, akik a váratlan géppuskasorozat hatására azonnal szétszéledtek. Tóth Lászlónak, a kecskeméti művelődési osztály vezetőjének köszönhetően megúszták a résztvevők súlyosabb büntetés nélkül.

Közben a pusztán is kezdtek megjelenni a petróleum hajtotta cséplőgépek, a darálók, és a traktorok. 1925-ben Jenei gazda először vett fűkaszálógépet, 1930-ban pedig megjelent az első autó is Kökény Elek tulajdonában.

A II. világháború újabb bevonulásokat, újabb beszolgáltatásokat jelentett a pusztai embernek. Több szentkirályi is áldozatul esett a doni áttörésnek, vagy a harcban, vagy a visszavonulásban. 51 név került fel az 1996. augusztus 25-én az áldozatok tiszteletére fölszentelt emlékműre.

A front 1944. október végén érte el településünk területét. A visszavonuló németek, magyarok október 25-e táján, a „felszabadító” csapatok pedig 31-én. 2 napot voltak itt, de az orosz és a román katonák szinte minden fellelhető élelmet elvittek a gazdáktól. Később Kocséron és Szentkirályon volt a kommendatura, innen jártak lovas kocsival begyűjteni az elrejtett élelmet. Hamarosan megjelentek a pesti éhezők is, akik aranyat, sót, cukrot cseréltek tojásra, húsra.

A földosztás, mivel a területünkön csekély volt a nagybirtok aránya, nem járt különösebb konfliktussal. Csak az egyházaktól vették el földjük nagyobb részét, és nem is a pusztán lakó tíz gazdától átlagosan 50 kat. holdnyi területet. Illetve az Erdőföld eddigi kishaszonbérlői saját tulajdonul megkapták az általuk művelt földet.

Szentkirály madártávlatból

Újra falu épül

1951. december 28-án Kecskemét Város Tanácsának Végrehajtó Bizottsága kihirdeti a  belügyminisztérium rendeletét mely Szentkirály, Ágasegyháza, Városföld, Helvécia és Hetényegyháza önálló községi működéséről szólt. Ebben határozták meg a település új ideiglenes nevét is: Lászlófalva. Az anekdota szerint a névválasztással az akkori tanácselnöknek (Palásti Lászlónak), és a pártvezér iskolaigazgatónak (Dalmadi Lászlónak) is kedveskedni akartak. A községhez ugyanazok a területek tartoztak, mint korábban. Január 2-től az elsőfokú igazgatási ügyeket már a község önállóan intézte.

40-es évek végére elkészültek a kuláklisták, és azokra egyre több név került fel. 1950-51-ben elkezdődtek a beszolgáltatások. A család számára „fölösleges” mennyiséget, potom pénzért be kellett szolgáltatni. A családoknak szinte betevő falatjuk sem maradt. A kulákok, friss földtulajdonos kisebb gazdák birtokain is fináncok jártak. A kulákot mindenért büntették. A ló hosszú istrángjáért, a rossz helyen kaparó tyúkért; a szabadon szaladgáló kutyáért, vagy ha a cséplőgép mellé szerintük kevés vizet tettek. Belenéztek még a fazékba is, hogy mi fő abban. A padlásra is felmentek, hátha találnak lesöpörni való terményt.

A beszolgáltatásokkal párhuzamosan a községben is megindult a termelőszövetkezeti csoportok szervezése állami tartalékföldekből, tagságukat a szegényparasztság alkotta.  1950-ben alakult az Alkotmány, az Úttörő, a Kossuth és az Összetartozás; majd 1955-ben Felsőszentkirályon a Petőfi Sándor Tszcs.

1956. október 28-án a központi ládatelepen gyülekeztek a szentkirályiak. Az ’55 decemberében fiatalon idehelyezett tanácselnök, Balatonfüredi József a helyén maradt. Ő pártjukat fogta a helyieknek, meg is választották a megalakult forradalmi bizottmány elnökévé. Egyik elsődleges cselekedetük a Szentkirály tábla visszahelyezése volt, amit ott is hagytak, míg lehetett. Egyetlen komolyabb „harci” cselekmény volt a településen. Decemberben felgyújtották a beszolgáltatási hivatal szobáját, ahol csupán az iratok és az ablakkeretek égtek el. 1957 tavaszán egy városból kijáró nyomozó a tanácselnökből próbálta kiszedni az ’56-os hangadók neveit, de ő senkit nem említett meg.

1960-tól jóval keményebb eszközökkel indult meg a „mezőgazdaság kollektivizálása”. 1961-re már öt Tsz működött Szentkirályon: Alkotmány, Új Élet, Új Tavasz, Kossuth, és a Búzakalász. A földterületen kívül a lovakat, a mezőgazdasági eszközöket is be kellett vinni a közösbe mindenkinek.

1970-es években községünk úgy nevezett „szerepkör nélküli település” besorolást kapott. Ez elsősorban a lakosságszám rohamos csökkenésének, a nagyarányú elvándorlásnak volt köszönhető. De az itt maradókat nehéz volt megtörni. Kisebb konfliktusoktól eltekintve együtt tudott működni az 1967-ben újonnan visszahívott Balatonfüredi József tanácselnök Thury Gyula atyával és Sima Sándor tiszteletes úrral, majd Puskás Mihály plébánossal is. A 70-es években is, egy párttitkári jelentésből kiderül, hogy a vezetők közül is sokan íratják be gyermekeiket hittanra, vesznek részt egyházi ünnepeken.

A szentkirályi ember megélhetését ezekben az időkben elsősorban a magángazdálkodás, a háztáji földek, és az otthon nevelt állatok biztosították. Az asszonyok buszon kosarakban vitték a friss tojást, tyúkokat, zöldséget, gyümölcsöt a keddi, pénteki kecskeméti piacra. Bérelt földeken paradicsomot, dinnyét, kukoricát, dohányt termesztettek.

Évről évre a faluvá válás útján

A tanyaközpont kezdett egyre inkább faluvá fejlődni. 1950-től a község állandó orvosa Dr. Bakay József lett. Ebben az évben épült meg az orvosi rendelő az orvosi lakással, Ugi hídhoz csatlakozó kis bekötőút, és az új iskola 2 tanteremmel. 1952-ben pedig az Ady Endre úton 14 családi ház, valamint a Tanácsháza is. 1957-58-ban a szövetkezeti bolt, 1961-62-ben a kultúrház készült le. 1959-től volt áram is a faluban. 1963-ban lett a településnek Egészségháza és temetője is. 1964-ben a falu első artézi kútja 91 méteres volt, melyet 1970-ben 120 méteresre mélyítettek, ekkor indult meg a vízvezeték építése is. Kezdetben a közintézmények számára, majd a lakosságnak is. 1964-ben lett bekötőút a Kossuth majorhoz. Ebben az időben a két templomon és a hozzájuk tartozó parókián kívül 24 épületből áll a falu. 1970-es évektől egyre több tanyán élő épített a faluban is házat. 1970-ben megkezdték az Ifjúsági lakótelep házait felhúzni. A hatvanas években készült el a jelenlegi Faluház, ami akkor pártházként funkcionált. Valamint a tanyavillamosítás megkezdése is erre az időszakra esik. 1976-ban adták át a Győrfi-major bekötőútját.

A falu főutcája napjainkban

A hetvenes években kezdődött meg az iskolák körzetesítése. Sorban zárták be kapuikat a pusztai közösség szerveződésének tanúi. Elsőként az alsószékdülői, majd 1979-ben utolsóként a Szolnoki úti iskola. Ezzel gyakorlatilag megszűnt a tanyai életforma egyeduralma.

Lakatlanná vált tanyaépület napjainkban

Újra (a régi nevével) él Szentkirály

Már a 80-as évek közepén kezdeményezték a név-visszaszerzést. Nagy mértékben kiállt az ügy mellett Szecsődi György tanácselnök, dr. Gajdócsi István megyei tanácselnök valamint Miskó István országgyűlési képviselő. 1987. augusztus 20-án a település megünnepelhette a Szentkirály név visszaszerzését.

Helységnévtábla háttérben a katolikus templommal

1990. október 12-én tartotta alakuló ülését a szeptember 30-án megválasztott Szentkirály Községi Önkormányzat képviselő-testülete. A képviselők egyike sem volt tagja egyetlen pártnak sem, és egyenlő arányban voltak jelen a katolikusok és reformátusok. A kárpótlási folyamat és a szövetkezeti részarányföldek kimérése zökkenőmentes volt a településen. 1996-ban jogutód nélkül megszűnt az Egyetértés Tsz. is. A szövetkezet tulajdonát képező eszközök, ingatlanok többnyire helyi gazdáknak történő előadásából befolyt összegből fizették ki az adósságokat.

1997 augusztus 15-én Szentkirályszabadján megalakult 16, a nevében és hagyományaiban Szent István nevét őrző Kárpát-medencei település szövetsége, a Szent Király Szövetség, melynek Szentkirály is tagja lett. Célul tűzték ki az egymás közötti kulturális kapcsolatok építését, a lakosaik közötti személyes kapcsolat kialakítását.

Szent Király Szövetség települései